Balassi Bálint Gimnázium 1980-1984. C osztályának honlapja

MENÜ

 

 

évfolyamtali 2009 10 03 137.jpg"Egyszer volt, hol nem volt hét vidám törpe,
Minden este fűrészeltek, a sötét erdőbe.
Hófehérke dalolt nékik szép melódiát
Hamarosan megtanulták, s együtt dalolták:
HOGY
Egyszer volt, hol nem volt, 82-be
Farsangra ment osztályunkból egy pár emberke,

Beöltöztünk hét törpének és Hófehérnek,

Reméljük, hogy tetszünk majd a nagyérdeműnek!"

 

 

névtelen.JPG1982. február 26-án iskolánkban farsangi bál volt.
A bál a jelmezversennyel kezdődött. A csoportos jelmezek kezdték a sort, a végén az egyéni jelmezek vonultak fel. Míg a zsűri eldöntötte, hogy kiknek adják át a díjakat, a közönséget az I. a osztály táncos leányai szórakoztatták.
A tanárok műsora érdekes és látványos volt. A műsor után a diákok serege két részre oszlott. Aki már a délelőtt folyamán tombolajegyet vásárolt, érdeklődéssel figyelte a húzásokat. Tanáraink bosszúságára több idegen is bejutott, az ablakot sem kímélve. Ennek következménye, hogy a fődíjat nem Balassiba járó diák nyerte.
Ezután két koncertet láthattunk. A vélemények erősen megoszlottak az együttesek műsorának színvonaláról.
Végül az est fénypontja a DISCO következett. Ennek műsorvezetője, Hugyecz János, igazán kitett magáért.
Sajnos az idő rövidsége miatt nem táncolhattunk annyit, amennyit szerettünk volna, de ennek ellenére jól éreztük magunkat.
Köszönettel tartozunk a műsor szervezőinek.
Bartos Judit
névtelen1.JPG

Szavazás

Tetszik az új oldal?
Nem igazán
A régi jobb volt
Nagyon
Sültkrumpli
Asztali nézet